A BSA és az IDC ma közzétett legfrissebb tanulmánya szerint tavaly egy százalékponttal, 41 százalékra csökkent az illegálisan használt szoftverek aránya Magyarországon. Ezeknek az illegális szoftvereknek a becsült kereskedelmi értéke mintegy 113 millió dollár – áll a szervezetek által kiadott közleményben.
Annak ellenére, hogy az illegális PC-s szoftverek aránya 54 országban csökkent, és mindössze 19 országban emelkedett, az illegálisan használt szoftverek globális aránya 41-ről 43 százalékra nőtt, nagyrészt az olyan gyorsan növekvő, nagyarányú illegális szoftverhasználatot felmutató piacok miatt, mint Kína, India és Brazília, melyek növelték részesedésüket a teljes szoftverpiacon belül.
„Miközben a tanulmányban jelzett magyarországi 1 százalékpontos csökkenés biztatónak tűnik, nem szabad arról megfeledkezni, hogy változatlanul létfontosságúak a szoftverlopások visszaszorítására irányuló erőfeszítések. Továbbra is elfogadhatatlannak tartjuk, hogy 10 szoftverből 4 nem jogtiszta módon kerül a számítógépekre” ? jelentette ki Dr. Dzsinich Gergely, a BSA Magyarországi Bizottságának elnöke.
A BSA és az IDC 2009-es statisztikái szerint a vizsgált országok közül az illegális szoftverek aránya továbbra is az Amerikai Egyesült Államokban, Japánban és Luxemburgban a legalacsonyabb (20, illetve 21-21 százalék), és Grúziában, Zimbabwéban és Moldovában a legmagasabb (mindegyik országban meghaladja a 90 százalékot).