Az IPR-Insights 2012-ben is folytatja a több éves múltra visszatekintő Licenc Akadémia sorozatot. Továbbra is szívügyünknek tekintjük a hazai SAM menedzserek, informatikai szakemberek, valamint szoftvergazdálkodással, szoftverlicencek kezelésével foglalkozó munkatársaik magas szintű képzését.
2012-ben a következő időpontokban tartunk Licenc Akadémiát:
- 2012. február 15-17.
- 2012. május 16-18.
- 2012. szeptember 19-21.
A két és fél napos tréning a szoftvergazdálkodás elméleti és gyakorlati kérdéseit tárgyalja. Áttekintjük a szoftverekre vonatkozó szerzői jogi rendelkezéseket. Bemutatjuk a szoftverlicencek általános típusait, a gyakori licenckonstrukciókat, majd néhány gyakran előforduló gyártó példáján keresztül megnézzük, hogyan alkalmazzák ezeket a gyakorlatban. Ismertetjük a szoftvereszköz gazdálkodás fogalmait, folyamatait és a felmerülő szabályozási szükségleteket. Áttekintjük a szoftvereszköz gazdálkodás ISO 19770 szabványát, részletesen bemutatva annak felépítését, elvárásait. Végül bemutatunk egy konkrét példát arra, hogy miképpen automatizálható a szoftvereszköz gazdálkodás, és milyen funkciókkal váltható ki, illetve támogatható az emberi munka.
A Licenc Akadémia témáiról és a jelentkezés módjáról ide kattintva tájékozódhat.