Az Európai Unió Bírósága (EUB) kimondta, hogy legális a használt szoftverlicencek értékesítése a letöltött – azaz nem telepítőlemezen értékesített – termékek esetében is, azt a szoftver szerzői jogaival rendelkező gyártó nem akadályozhatja.
A precedens értékű ítélet, amely nagy horderejű változást hozhat a szoftverpiacon, azt követően született, hogy az Oracle és a használt szoftvereket értékesítő UsedSoft pere – amely 2005 óta zajlik Németországban – utóbbi fellebbezésével az EUB elé került.
A szerzői jogi törvény a műpéldány eladásával bekövetkező jogkimerülés elve alapján eddig is lehetővé tette a hatálya alá tartozó termékek továbbértékesítését, a szoftvergyártók azonban arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a letöltés útján értékesített szoftverre ez műpéldány, azaz fizikai hordozó hiányában nem vonatkozik – mondta Zsoldos Sándor, az IPR-Insights ügyvezető igazgatója. – Ezért különösen a mennyiségi licenckonstrukciókhoz tartozó felhasználói szerződésekkel a továbbértékesítést igyekeztek gyakorlatilag lehetetlenné tenni, az itt említett perben szereplő Oracle például egyenesen tiltotta azt. Az EUB ítélete most egyértelműen kimondta, hogy a szerzői jogi törvény nem tesz különbséget a hordozólemezen és a letöltés útján értékesített szoftver között, licenceik továbbértékesítése egyaránt legális.
Az ítélet egyben azt is kimondja, hogy a szoftverhez letöltött frissítések és javítások is a licenc részét képezik, azzal együtt továbbértékesíthetők. A felhasználók ugyanakkor nem bonthatják meg a több felhasználóra megvásárolt licenccsomagokat, azokat csak egyben adhatják el.
A korlátozásra azért volt szükség, hogy megakadályozza a licencekkel történő nyerészkedést ? mondta Zsoldos Sándor. – A mennyiségi licenccsomagok árkedvezményt tartalmaznak, ezért a törvény nem engedheti a licencek későbbi, darabonkénti, azaz magasabb áron történő értékesítését.
Az EUB ítélete nem törvényerejű, de már most nagyobb jogbiztonságot ad a felhasználóknak és a használt licencek értékesítésével foglalkozó cégeknek. A szakértő arra számít, hogy az uniós tagállamok rövid távon módosítani fogják szerzői jogi törvényeiket az ítélet szellemében.
Ennek hatására várhatóan maguk a szoftvergyártók is megjelennek majd olyan konstrukciókkal, amelyekben visszaveszik a használt licenceket, ahogyan arra a Microsoft gyakorlatában már ma is látunk példát – tette hozzá Zsoldos Sándor. – Másrészt a vállalatok is mérlegelni fogják, hogy a későbbi továbbértékesíthetőséget is szem előtt tartva, hány felhasználóra érdemes licenccsomagot vásárolniuk.
A cikk ide kattintva, vagy a Computerworld oldalán is olvasható.