Az elmúlt hetekben már Magyarországon is megélénkült a használt szoftverek kereskedelme, miután az Európai Bíróság július elején a piacra kedvező döntést hozott. Az ügy hátteréről a Világgazdaság Online Zsoldos Sándor ügyvezetőnket is megkérdezte.
Az Európai Bíróság ítéletének mellékhatásai gyökeresen átalakíthatják a szoftverpiacot ? mondja Zsoldos Sándor, a licencelési és szoftvergazdálkodási tanácsadásra szakosodott IPR-Insights Kft. ügyvezetője. Mivel a döntés megerősítette a szabad jelzést a szoftverek másodlagos piacának, ezért várhatóan egyre több vállalat választja ezt az alternatív beszerzési forrást. Ez azonban könnyen oda vezethet, hogy a szoftvergyártók ? akik eddig ennek a legnagyobb ellenzői voltak ? kénytelenek lesznek maguk is használtszoftver-kereskedőkké válni, hiszen ügyfeleiknek igényük lesz a már nem használt szoftverek eladására és az újabbak kedvezőbb feltételek melletti vásárlására; nagyon hasonlóan az autók piacához, ahol maguk az autószalonok is adnak és vesznek használt gépkocsikat.
Új szempontként jelenik majd meg egy szoftver beszerzése előtti mérlegelés során, hogy mekkora lesz a szoftvernek az eladási értéke (és ?eladhatósága?) akkor, amikor majd a vállalat nem kívánja azt tovább használni. Ez jelentheti azt is, hogy annak érdekében, hogy az adott szoftver néhány év múlva könnyebben eladható legyen, nem éri meg nagy csomagokat vásárolni, mert a nagyobb mennyiség egyszeri beszerzése nem ad annyival nagyobb mennyiségi kedvezményt, mint amekkorát azzal bukhat a cég, hogy esetleg évekkel később a nyakán marad egy eladhatatlanul nagy csomag. Mindezek kedvezőbb hatással lehetnek az új szoftverek árára is, hiszen azoknak kellően alacsonyaknak kell lenniük ahhoz, hogy inkább azt válasszák a felhasználók. Várható az is, hogy az új szoftverek beszerzését azzal fogják majd erősíteni a gyártók, hogy számos többletszolgáltatást adnak annak a felhasználónak, aki ilyet vesz, hogy vonzóbbá tegyék a portékájukat. Mindent egybevetve kijelenthetjük, hogy a bírósági döntéssel a legtöbbet a felhasználók nyerték ? húzta alá Zsoldos Sándor.
A cikket teljes terjedelmében ide kattintva olvashatja.