Másoknak talán nem jelent sokat, de nekünk óriási mérföldkő az életünkben: 10 évesek lettünk. Sok cég ennél lényegesen jelentősebb történelemmel bír, számunkra azonban azt jelenti, hogy volt értelme küzdeni, megerősödtünk, és bátran nézhetünk a jövőbe.
2002 októberének végén három fővel indultunk, és alig tudtunk többet a szakmáról mint sok ügyfelünk. Abban azonban biztosak voltunk, hogy szoftvergazdálkodási és licencelési tanácsokra igenis szüksége van minden vállalatnak. Mi akartunk lenni az a szakértői centrum, akihez az ügyfelek fordulhatnak, ha tisztán akarnak látni a szoftvergyártók által nem kis mértékben elbonyolított szabályok között: egyfajta Ariadné fonala a licencelés útvesztőjében. Akkoriban még nekünk kellett győzködni a magyar nagyvállalatokat, hogy fontos ez a terület, és aki komolyan vett bennünket, azt is leginkább csak a licencelési szabályoknak való kénytelen-kelletlen megfelelés („compliance”), vagy a BSA-tól való félelem vezérelte.
Mára az életünk gyökeresen átalakult: ügyfeleink hosszú távú Megoldást (igen, így nagybetűvel!), megtakarítási lehetőségeket és racionalizálást keresnek. Nem elégednek meg egy szoftvercsomag telepítésével, hanem pontos és naprakész nyilvántartást, a belső folyamataik optimalizálását, és kimutatható azonnali költségcsökkentést keresnek. És mérlegelik a lehetőségeket, keresik a minőséget.
Hiszek abban, hogy cégünk azért lehetett sikeres, azért lettünk piacvezetők, mert mi mindezt képviseljük: arra fókuszálunk, hogy szolgáltatásaink a piacon kapható legjobbak legyenek. Ügyfeleinkkel hosszú távú kapcsolatokra törekszünk, amely csak akkor működhet, ha a szoftverlicencekkel kapcsolatos minden problémájukra megoldást tudunk nyújtani. Ehhez pedig erős csapatot, jó szakember gárdát kell tudni kiállítani. Büszke vagyok arra, hogy az IPR csapatában az ország legjobb szakértői, a licenctanácsadás elismert képviselői ülnek, és a 17 fős létszámunkkal ugyan kis cég vagyunk, mégis a közép-európai régió legnagyobb és legszélesebb szakmai portfólióval rendelkező szoftvergazdálkodási tanácsadója lettünk. Ezt úgy érhettük el, hogy folyamatosan figyeltük ügyfeleink igényeit, az ötleteiket beépítettük a termékeinkbe, tudásunkat pedig napról napra fejlesztjük. Valljuk, hogy a legjobb IPR projekt, amit valaha befejeztünk, az a következő lesz.
Kedves Ügyfeleink!
Köszönjük, hogy az elmúlt 10 évben megtiszteltek bennünket bizalmukkal, és reméljük, hogy a jövőben is számítanak a segítségünkre!
Üdvözlettel,
Zsoldos Sándor
ügyvezető
IPR-Insights License Consulting