December elsejétől 15%-kal többet kér a Microsoft a felhasználó alapú ügyféllicenceiért (user CAL). A korábban azonos árú eszköz (device CAL) és felhasználó CAL közül előbbi egy eszközön több felhasználó, utóbbi egyetlen felhasználó több eszköze számára teszi lehetővé a szerver termékek elérését.
Egy eszközön több felhasználó elsősorban olyan ? a Microsoft szempontjából kevésbé intenzív felhasználást jelentő ? környezetekben jellemző, mint például az ipari termelés. A gyártó bevételének nagyobb részét adó irodai környezetekben viszont az utóbbi években jelentősen nőtt a szervereket elérő okostelefonok, táblagépek száma, amelyek természetesen licencelendő eszközök. Így sok cég számára a felhasználó CAL az előnyösebb metrika, és míg a mobil eszközök által biztosított rugalmasságért és kényelemért kevés cég lenne hajlandó beszerezni a szükséges eszköz CAL többletet, a Microsoft is keresni akar a trenden, és felhasználónként 15%-os felárat könnyen el is kérhet.
Szoftverfrissítési garanciával (Software Assurance, SA) rendelkező ügyfelek számára az emelkedés a szerződés évfordulóján fog jelentkezni. Mivel az eszköz, illetve felhasználó CAL közötti díjmentes ? de mostantól feláras ? váltásra SA fordulókor van lehetőség, ezért érdemes előre felkészülni, és összevetni a licencelendő számítógépek és mobileszközök számát a rendelkezésre álló licencekkel.
A jövő évi Microsoft költségek tervezéskor célszerű figyelembe venni ezen a növekedésen túl a szerver termékek körében idén végrehajtott többi jelentős áremelést is.
Az érintett szervertermékek a következők:
- Bing Maps Server CAL
- Core CAL Suite
- Enterprise CAL Suite
- Exchange Server Standard/Enterprise CAL
- Lync Server Standard/Enterprise CAL
- Project Server CAL
- SharePoint Server Standard/Enterprise CAL
- System Center 2012 Client Management Suite
- System Center Configuration Manager
- System Center Endpoint Protection
- Visual Studio TFS CAL
- Windows Multipoint Server CAL
- Windows Server CAL
- Windows Server RDS, RMS, Terminal Services CAL