2016 januárjában megkérdeztük ügyfeleink szoftvergazdálkodással foglalkozó szakembereinek véleményét a 2015-ös év szoftverlicencelési gyakorlatával és a gyártói auditokkal kapcsolatban, valamint arról, szerintük hogyan alakulnak a 2016-os év trendjei ugyanezen kérdések tekintetében. Egyúttal az IPR-Insights licenctanácsadói is összefoglalták, szerintük milyen licencelési változásokra kell kiemelt figyelmet fordítani a közeljövőben. Az 50 válaszadó és szakembereink egybehangzó véleménye volt, hogy a gyártói licencauditok növekvő száma, a folyamatosan változó és egyre összetettebb licenckonstrukciók az elmúlt évben sem könnyítették meg a licencmenedzserek életét, és a trend előreláthatóan hasonló lesz 2016-ban is.
Az IBM kapcsán akkori összefoglaló anyagunkban ez szerepelt: ?A cég árbevétele és EPS-e mellett a szoftver üzletág bevétele is csökkent az elmúlt évben. Egyedül a felhőszolgáltatások nőttek: 59%-kal, ennek erősödése várható 2016-ban is. Hangsúlyos lesz a Compliance Program, ami bizonyos nézőpontból a felhasználó szoftverhasználatának állandó validálása és a megfelelőség folyamatos biztosítása, másfelől ?rendszeres? audit, hiszen a gyártó fixen a felhasználó életének részévé válik. Továbbra is várhatók felvásárlások, illetve új neveken megjelenő termékek (re-branding).? (A kérdés egyébként a nemzetközi szaksajtóban is többször felbukkan, legutóbb a The ITAM Review ?Beginner?s guide to IBM software audits? címmel foglalkozott a témával.)
A valóság hamar igazolta a várakozásokat: az elmúlt egy hónap leforgása alatt 3 nagyvállalati ügyfelünktől értesültünk arról, hogy az IBM szoftveraudit-megkereséssel fordult hozzájuk. Természetesen a szoftvert kibocsátó cégnek szerződésbe foglalt joga a szoftverhasználat ellenőrzése, a felhasználónak azonban többnyire váratlan többletmunkát jelent az audit.
Ahogy azt már korábban többször is leírtuk (legutóbb itt), pánikra nincs ok, de célszerű az audit megkeresés és az audit tényleges megkezdése közti időszakot hatékony felkészüléssel tölteni, és ebben az IPR-Insights tapasztalt tanácsadói készséggel nyújtanak segítséget. Optimális esetben a tanácsadó, nem pedig az auditor érkezik előbb az ügyfélhez, és közös felkészüléssel jelentősen csökkenthetők az audit jogi és pénzügyi kockázatai.
A januári felmérésünkben részt vevő 50 cég szakemberei 5 IBM auditról számoltak be 2015-ből, és ugyanennyit prognosztizáltak 2016-ra is. Minthogy ügyfeleinktől már májusig 3 auditról szereztünk tudomást, könnyen elképzelhető, hogy az IBM auditok gyakorisága meg fogja haladni a tavalyi mértéket.