Az IPR-Insights csoport magyar és lengyel vállalata 435 millió forint konszolidált árbevétellel közel 20%-os növekedést ért el 2017-ben. Szakmai hátterét a Softline Solutions-szal kötött partnerségi megállapodással és a VOQUZ IT Solutions-szal elindított együttműködéssel erősítette meg, valamint részt vett Európa legjelentősebb szoftvereszköz-gazdálkodási rendezvényén, a SAMS Europe 2017 konferencián és kiállításon is Berlinben. A lengyel leányvállalat már önnfenntartóan működik, és ügyfelei között tudhatja a lengyel gazdaság több meghatározó cégét (Energa, Morpol, Oknoplast, PKO Bank Polski, Synthos, KGHM) is. Az IPR-Insights tanácsadói egyéb nemzetközi (pl.: szlovák, brazil, egyesült-államokbeli) projektekben is részt vettek, és a cégcsoport stratégiai terveiben szerepel további terjeszkedés is. A korábban azonosított lehetséges célországok mellett a menedzsment jelenleg a szlovák és a román piacok lehetőségeit is vizsgálja.
Növekvő árbevétel csoportszinten
Az IPR-Insights Hungary Kft. 2017-ben 375 millió forintos árbevételt realizált, ami a 2016-es 355 millió forintos árbevételhez viszonyítva közel 6%-os növekedést mutat. Mindezt erősödő versenykörülmények között érte el, hiszen immár nemzetközi szoftvergazdálkodási (Software Asset Management ? SAM) fókuszú cégek leányvállalatai is megjelentek a magyar piacon.
Az IPR-Insights Poland Sp. z o.o. pedig mintegy 78 millió forintnak megfelelő (1,047 millió Zloty) árbevétellel járult hozzá a csoportszintű eredményhez, így összességében az IPR-Insights cégcsoport szintű konszolidált árbevétele közel 20%-kal növekedett!
Új partnerek, nemzetközi jelenlét
A cégcsoport nemzetközi növekedési stratégiájába illeszkedve 2017. januárban a lipcsei székhelyű Softline Solutions-szal kötött megállapodást, amelynek értelmében a két cég kölcsönösen építhet egymás speciális szaktudására és regionális projekt-tapasztalataira, valamint skálázható szoftvereszköz-gazdálkodási portfoliót tud kínálni ügyfeleinek teljes európai lefedettséggel.
2017. nyarától az IPR-Insights felvette kínálatába a VOQUZ IT Solutions samQ megoldását, amely az SAP szoftverlicencek elemzésének és optimalizálásának dedikált eszköze. Az IPR-Insights tapasztalt tanácsadói segítik az ügyfeleket a samQ alkalmazásában, akik így átlátható képet kaphatnak tényleges licencelési állapotukról (Effective License Position ? ELP) és megtakarítási lehetőségeikről, így jogszerű és költséghatékony szoftvergazdálkodást folytathatnak SAP licenceik tekintetében is.
2017. szeptember végén sor került az IPR-Insights első nyugat-európai megjelenésére is: a Softline Solutions partnereként vett részt Európa legjelentősebb szoftvereszköz-gazdálkodási rendezvényén, a SAMS Europe 2017 konferencián és kiállításon Berlinben. A rendezvény programját több mint 200 szoftvergazdálkodási és licencelési, IT beszerzési szakember követte figyelemmel. Az előadók és kiállítók az ágazat meghatározó nemzetközi megoldásszállító és tanácsadó cégei voltak.
Erősödő lengyel leányvállalat
A lengyel leányvállalat megerősödését nemcsak az árbevétel jelentős növekedése igazolja, hanem az is, hogy a lengyel gazdaság meghatározó cégei közül már többet is ügyfelei között tudhat: az Energa Csoport Lengyelország harmadik legnagyobb villamosenergia szolgáltatója, a Morpol a világ vezető lazacfeldolgozója, az Oknoplast az műanyag nyílászárók 5 legnagyobb európai gyártója közé tartozik, a PKO Bank Polski Lengyelország legnagyobb és egyik legrégebb óta működő bankja, Synthos Európa legnagyobb vegyipari gyárainak egyike, a KGHM pedig vezető réz- és ezüstkitermelő világcég.
További tervek
A lengyel leányvállalat üzleti sikerein túl az IPR-Insights tanácsadói egyéb nemzetközi (pl.: szlovák, brazil, egyesült-államokbeli) projektekben is részt vettek, és a cégcsoport stratégiai terveiben szerepel további terjeszkedés is. A korábban azonosított lehetséges célországok mellett a menedzsment jelenleg a szlovák és a román piacok lehetőségeit is vizsgálja.
?Változatlanul az a tapasztalatunk, hogy a nagy szoftvergyártók auditfenyegetése jelentős kihívás a felhasználók számára, a vállalatvezetők nyitottsága és igénye pedig ennek megfelelően nő a megfelelő szoftver vagyongazdálkodás iránt. A vizsgált piacokon egyelőre nincs olyan szoftvergyártóktól független szoftvergazdálkodási megoldás illetve szakértő szolgáltató, aki kizárólag a felhasználók licencoptimalizálási érdekeit tartja szeme előtt, így életképes ötlet, hogy megcélozzuk ezt a piaci rést? ? mondta Zsoldos Sándor az IPR-Insights International Zrt. vezérigazgatója.