A Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Kockázati Tőkealap 465 millió forint befektetéséről döntött a magyar tulajdonú IPR-Insights CEE Kft.-be. A speciális feltételek mellett létrejött tőkebefektetés a szoftvergazdálkodással és licenctanácsadással foglalkozó társaság nemzetközi terjeszkedési stratégiáját segíti. A cégcsoport 2018. évi árbevétele várhatóan meghaladja a 600 millió forintot, ami több mint 30 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest ? írja a Piac & Profit.
A Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Kockázati Tőkealap (KMVA) a növekedni képes magyar mikro-, kis- és középvállalkozások Magyarországgal határos országokat érintő piaci megjelenését és hosszú távú, vállalkozások közti határon átnyúló együttműködését finanszírozza. A most bejelentett 465 millió forintos befektetése az IPR-Insights romániai terjeszkedését és új szoftvergazdálkodási (SAM, Software Asset Management) célszoftvereinek fejlesztését segíti. A KMVA a befektetést szakaszosan, több részletben valósítja meg, és folyamatosan figyelemmel kíséri annak felhasználását. Csuhaj V. Imre, az alapot kezelő Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: ?A Kárpát-medencei régió vállalatainak versenyképessége azon múlik, hogy mennyire tudnak bekapcsolódni a digitalizáció mindent átható folyamatába. Minden vállalatnak elemi érdeke, hogy az elérhető legkorszerűbb, biztonságos és jogtiszta szoftverekkel működjenek. Az IPR-Insights csapata ebben tud kimagasló színvonalú tanácsadást nyújtani, amit eddigi dinamikus fejlődésük is bizonyít. A tulajdonosok, a korábbi befektető Bonitás Zrt. és mi egyaránt stratégiai célnak tekintjük a több országban sikeres, régiós cég nemzetközi terjeszkedését.?
Az IPR-Insights International Zrt. 2015-ben a Bonitás Kockázati Tőkealap-kezelő (ma: Bonitás Befektetési Alapkezelő) Zrt. tőkebefektetése révén kezdett nemzetközi terjeszkedési terveinek megvalósításába. Az akkor 230 millió forint éves árbevételt elérő magyar cég Varsóban nyitotta meg első külföldi irodáját, és most Románia felé nyit. Ennek okairól Zsoldos Sándor, az IPR-Insights International Zrt. vezérigazgatója elmondta: ?Amellett, hogy hatékony szoftvergazdálkodás segítségével vállalati szinten jelentős költségmegtakarítás érhető el, a nagy szoftvergyártók auditfenyegetése változatlanul jelentős kihívás a felhasználók számára. Ráadásul az alul-, illetve túllicencelés gyakran egyidejűleg jellemző a szervezetekre, így a vállalatvezetők nyitottsága és igénye egyre nő a megfelelő szoftvereszköz-gazdálkodás iránt. A négy évvel ezelőtti lengyel piaci helyzethez hasonlóan egyelőre Romániában sincs gyártófüggetlen szoftvergazdálkodási tanácsadó és megoldás, így életképes ötlet ezt a piaci rést megcéloznunk.? A társaság expanziós terveinek legfontosabb mozgatórugója a 17 év alatt felhalmozott tapasztalat és szaktudás kiaknázása további régiós országokban, valamint a globális szoftvergazdálkodási piac ? nemzetközi prognózisok szerinti ? évi 14-15 százalékos növekedése.
Az IPR-Insights menedzsmentjének várakozása szerint a 2019-ben alapítandó román leányvállalat 2024-re érheti el a hazai árbevétel jelenlegi szintjét. E növekedést a meglévő magyar és lengyel ügyfelek román társvállalatainak elérése és a multinacionális vállalatok egyre növekvő száma is segíti. A régió országaiban jellemző elvárás a helyben, anyanyelven igénybe vehető szolgáltatás, ezért a cég Romániában is helyi szakemberekkel és irodanyitással biztosítja ügyfeleinek a felhalmozott nemzetközi projekttapasztalataiból és szaktudásából származó előnyöket.
Az IPR-Insights független szoftvergazdálkodási- és licenctanácsadóként itthon abszolút piacvezető, részesedését 90 százalékra becsülik. 2002-es alapítása óta a szoftvergazdálkodás evangelizátora, fejlesztője és szállítója a SAM-Insights szoftvereszköz-gazdálkodási termékcsaládnak. Célcsoportjába tartozik minden olyan közép- és nagyvállalat, amely legalább 200 számítógépet üzemeltet ? gyakorlatilag ma Magyarországon minden ismert nagyvállalat igénybe vette már szolgáltatását és/vagy használ SAM-Insights terméket. Az IPR-Insights Hungary Kft. 2018-as üzleti évében előreláthatólag több mint 470 millió forint árbevételt realizál, ami az előző évhez viszonyítva 22 százalékos növekedést jelent. Mindezt a cég erősödő versenykörülmények között érte el, hiszen a nemzetközi szoftver-viszonteladók licenc-tanácsadási tevékenysége is egyre aktívabb a magyar piacon. Az IPR-Insights Poland Sp. z o.o. várhatóan közel 2 millió zloty (mintegy 140 millió forint) árbevétellel zárja az évet, ami hozzávetőleg kétszerese a 2017-es eredményének. A cégcsoport összárbevétele a 2015-ös Bonitás-tőkebefektetéshez képest közel háromszorosára nőtt.