A Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Kockázati Tőkealap (KMVA) 465 millió forint befektetéséről döntött a magyar tulajdonú IPR-Insights CEE Kft.-be. A tőkebefektetés a szoftvergazdálkodással és licenctanácsadással foglalkozó társaság romániai terjeszkedését segíti – olvasható a Webrádió.hu oldalán.
A KMVA a hazai kis- és középvállalkozások határon átnyúló gazdasági tevékenységét segíti. Csuhaj V. Imre, a KMVA-t kezelő Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója a befektetés szerdai budapesti bejelentésén elmondta: minden vállalatnak alapvető érdeke, hogy az elérhető legkorszerűbb, biztonságos és jogtiszta szoftverekkel működjön, az IPR-Insights ebben tud magas színvonalú tanácsadást nyújtani.
A 2002-ben alapított IPR-Insights 2015-ben nyitotta meg első külföldi irodáját Varsóban. A négy évvel ezelőtti lengyel piaci helyzethez hasonlóan Romániában sincs gyártófüggetlen szoftvergazdálkodási tanácsadó, illetve megoldás, ezt a piaci rést célozta meg a társaság – ismertette Zsoldos Sándor, az IPR-Insights International Zrt. vezérigazgatója.
A pénzt négy ütemben kapja meg a vállalat, az utolsó részletet a tervek szerint 2020. harmadik negyedévben.
A vezérigazgató elmondta: az IPR-Insights fejlesztője és szállítója a SAM-Insights szoftvereszköz-gazdálkodási termékcsaládnak. Célcsoportjába tartozik minden olyan közép- és nagyvállalat, amely legalább 200 számítógépet üzemeltet. Független szakértőként kínálnak átfogó szoftvereszköz-gazdálkodási megoldásokat és licenctanácsadást.
Az IPR-Insights Hungary Kft. tavalyi árbevétele várhatóan meghaladja a 470 millió forintot, ami 22 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
A társaság nemzetközi terjeszkedését négy évvel ezelőtt a Bonitás Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. tőkebefektetése révén kezdte. Az IPR-Insights Poland előreláthatóan mintegy 140 millió forint árbevétellel zárja a 2018-as évet, ami körülbelül duplája 2017-esnek.
A cégcsoport 2018-as 600 millió forintra becsült árbevétele több mint 30 százalékos növekedés az előző évhez képest.
A sajtótájékoztatón Csuhaj V. Imre felidézte: a Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Kockázati Tőkealap létrehozásáról 2016 őszén döntött a kormány, tevékenységét 2017 végén kezdte, összesen 20 milliárd forintot fektethet be.
A fejlesztésekre kínált befektetés maximuma 480 millió forint, innovatív cégek esetében ennek duplája, jellemzően 3-7 éves időtávra. A tőkealap által megszerzett tulajdonrész nagysága főszabályként 10-49 százalék között lehet, exitpolitikájában az alapítói-menedzsmenti kivásárlást tekinti prioritásnak.