Az informatikai szaknyelvet olykor nehéz értelmezni. Itt van például az upgrade és az update. Sokan azt gondolják, hogy a két kifejezés egymással teljesen megegyezik, sőt fel is cserélhető, ám ez így nem igaz. Az informatikai szaknyelvben két egymástól jól megkülönböztethető folyamatot hívunk upgrade-nek, illetve update-nek – Árpási Gergely cikke a digitrend-i Vendégoldalán jelent meg.
Az upgrade két dolgot jelenthet: hívhatjuk így a szoftverünk újabb verzióját, tehát ha a szoftverünk verziószáma emelkedik 1.0-ról 2.0-ra, vagy egy, a meglévő szoftverünkhöz képest új szoftver telepítését, így például egy elavult termék egy másik gyártó által kiadott frissebb szoftverre cserélését.
Az update kifejezést teljesen másra használja az informatikai szaknyelv: a meglévő szoftverünkön végzett módosításokat, a gyártó által kiadott javításokat, esetleges funkcionalitások bővítését jelenti.
Különbség a két folyamat gyakoriságában is jelentkezik, update sokkal gyakrabban elérhető egy szoftverhez, mint upgrade. Az update ingyenes, vagy része a szoftverkövetésnek, míg az upgrade nem mindig része a szoftverkövetésnek, és nem is mindig ingyenes.
Nézzük meg, hogyan alakul az upgrade és az update különbsége a nagyobb szoftvergyártók gyakorlatában.
Microsoft és a Windows 10
A Microsoft termékeiről és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatásokról általánosan azt lehet megállapítani, hogy egészen addig update-ről beszélünk, amíg a termék kiadása vagy verziója nem változik.
Ha valamelyik változik, az már upgrade, tehát egy Office 2010 Standard termékhez érkező update ingyenes és nem változtat sem a termék nevén, sem verzióján, míg egy upgrade telepítéséhez élő szoftverkövetés szükséges, mert előnye a legfrissebb verzió használata (pl.:Office 2013 Standard).
Ha a kiadáson szeretnénk változtatni, akkor azt csak aktív követéssel tehetjük meg úgynevezett step-up licencek vásárlásával. Másképp alakul ez, ha a Windows 10 kiadásait vizsgáljuk. A gyártó nem tervez több Windows verziót a jövőben, nem lesz Windows 11. Évente két alkalommal küld nagyobb, upgrade-el egyenértékű frissítést, és évente több alkalommal publikál apróbb javításokat az operációs rendszerhez.
Ez azt eredményezi, hogy a termék maga mindig Windows 10 marad, a build számból lehet azonosítani, hogy melyik verziót használjuk éppen. Ezeket a féléves nagy frissítési csomagokat a Pro és a Home kiadások követés nélkül is elérhetik, a Enterprise változat viszont csak élő Software Assurance-szal válik jogosulttá a frissítésre.
Ha a felhasználó nem rendelkezik élő szoftverkövetéssel, akkor az Enterprise LTSC változatát telepítheti, amely sokkal ritkábban, 2-3 évente kap nagyobb frissítési csomagot.
IBM trade-up licencek
Az IBM licencekhez adott szoftverkövetés (a gyártó terminológiájában subscription and support) természetesen ugyanúgy magában foglalja az adott szoftver vagy megoldáscsomag update-jeit, mint a Microsoft Software Assurance.
Az IBM trade-up licencei a fenti leírás alapján gyakorlatilag az upgrade kategóriába esnek, ugyanis egy meglévő IBM (IBM trade-up license) magasabb kiadású termékre (az IBM trade-up ennyiben a Microsoft step-up-pal azonos), vagy egy meglévő nem IBM termék (competitive trade-up) IBM termékre cserélhető.
Érdemes ezt az utat választani, ha jogosultak vagyunk rá, ugyanis a trade-up licencek ára több mint 50 százalékkal olcsóbb, mint az önmagukban megvásárolható licenceké.
Autodesk előfizetéses és örökös licencek
Az Autodesk 2016. február óta csak előfizetéses licenceket értékesít, örökös licencekre már csak követést lehet megújítani. A gyártó emiatt kicsit átértelmezte az upgrade fogalmát, ugyanis itt az örökös licenc előfizetéssé konvertálását hívják upgrade-nek. Ha ilyet vásárolt az ügyfél a megadott időszakban, akkor 25 százalékkal olcsóbban jutott hozzá az első éves előfizetéséhez. Ez mára már nem opció, ha rendelkezik az ügyfél örökös licenccel, átválthatja vagy megújíthatja a követését teljes áron.
Oracle patchek és license migration
Az Oracle is hasonlóan közelíti meg az upgrade és az update kérdését, mint a legtöbb gyártó, de itt is vannak azért említésre méltó apróságok. Az Oracle Critical Patch Update-nek hívja a klasszikus szoftverfrissítést. Ezek publikusan nem elérhetők, csak akkor juthatunk hozzájuk, ha a licenchez élő támogatási csomaggal rendelkezünk, amit az Oracle Software Update License and Supportnak hív. Ez a legfrissebb verzióra jogosító frissítési licencet és támogatási szolgáltatást tartalmaz.