Nem a legelső – és vélhetően nem is az utolsó – eset, hogy az Oracle egy szoftverlicenc-audit után olyan számlát nyújt be ügyfelének, ami az adott szervezet éves IT költségvetését a feje tetejére állítaná.
Írtunk korábban mi is hasonló vitákról (pl.: a Mars Inc. vagy a Chilei Nemzeti Gazdasági Ügyészség kapcsán), de a The ITAM Review-n megjelent legfrissebb hír ismét meghökkentő számokat sorol: a dél-afrikai energetikai vállalatot, az Eskomot 2019-ben auditálta az Oracle, majd azt követően egy 370 millió fontról szóló számlával lepte meg.
Álljunk meg egy pillanatra ennél a számnál: 370 millió font mintegy 150 Mrd forintnak felel meg! Összehasonlításul: a Forbes legértékesebb 100%-ban magyar tulajdonú vállalatokat felsoroló listáján csak három olyat találunk, amelyeknek az éves árbevétele meghaladja ezt az összeget. Nem beszélve arról, hány olyan cég van, amelynek akár a nyeresége, akár az IT költségvetése fölérne ezzel az óriási összeggel.
A követelés nagyságának jogosságát árnyalja az a tény, hogy rövid tárgyalás után az Oracle visszavonta azt, és helyette 31 millió fontos igénnyel állt elő – azaz 92%-kal csökkentette eredeti igényét. Az egyébként több milliárd fontos adóssággal küzdő Eskom szerint azonban a jogos licenckövetelés „mindössze” 8,4 millió font (azaz eredetileg megjelölt összeg 2,3%-a!). Ezt azonban az Oracle nem fogadta el, és annak érdekében, hogy ügyfelét fizetésre bírja, megvonta a terméktámogatást.
Az Eskom az ország 95%-ának áramellátását biztosítja, és az Oracle termékeit az online megrendelések feldolgozására és az erőművek terhelésének nyomon követésére – azaz napi működéséhez – a használja. A szoftvertámogatás megvonása tehát ebben az esetben egy kritikus infrastruktúrát veszélyeztet.
A közpénzből finanszírozott Eskom jogi útra tereli az ügyet, így az várhatóan még sokáig húzódik majd. Közben Dél-Afrikában egyre gyakrabban kell áramkimaradásokra és terhelésingadozásokra számítani.
A legfrissebb példa is jól mutatja tehát, hogy az Oracle nem hagy fel hírhedten agresszív auditgyakorlatával, és nincs az az óriásvállalat, amelyik kijelenthetné, hogy a szoftveróriás kiemelt ügyfeleként bízhatna annak „jóindulatában”. Az auditkockázat kivédésének egyetlen módja a proaktív szoftvergazdálkodás: a szoftverhasználat folyamatos követése, az esetleges licencelési hiányosságok feltárása az Oracle licencelés sajátosságait is kezelő SAM célszoftverrel.
Felmerülhet a kérdés, hogyan alakulhat ki egyáltalán ekkora (akár csak 8,4 millió fontnyi) licenchiány? Vajon csak az Eskom a felelős ebben a kérdésben? Vagy az is jelentős szerepet játszik, hogy a gyártó licencelési feltételei szinte átláthatatlanul bonyolultak, a kellően általánosan megfogalmazott feltételeket a gyártó saját érdekei szerint értelmezi, semmilyen eszközt nem ad a felhasználás mérésére, és a termék konfigurációs beállításain végzett néhány óvatlan kattintással figyelmeztetés nélkül megtöbbszörözhető a licencigény? Nap mint nap tapasztaljuk, hogy a felhasználók gondos szoftvergazdálkodás mellett is belefutnak jogosulatlan felhasználásba az Oracle termékei kapcsán. Megfelelő eszköz hiányában lehetetlen nyomon követni az aktuális Oracle adatbázis-telepítési és -felhasználási adatokat.
Nem véletlen, hogy az ügyfeleink részéről növekvő érdeklődést tapasztalunk Oracle optimalizálási, illetve szoftverauditra felkészítő szolgáltatásunk iránt. És ezért fejlesztettük ki ORCA (Oracle Compliance Analyzer) nevű célszoftverünket is, amely az aktuális licencigényt mutatja meg, amit egy Oracle-audit is kimutatna. Így a felhasználót nem érheti kellemetlen audit-meglepetés – emellett a kimutatott eredmények birtokában szinte minden esetben elérhető költségoptimalizálás.