Az év elején határoztuk el, hogy megkerüljük a Földet: azaz lépéseinket 🏃, kerékpározásainkat 🚴 és egyéb izgés-mozgásainkat méterekre váltva összeadjuk, és közösen 40 ezer kilométert teszünk meg. Úgy döntöttünk, Nyugat-Európán 🌍 és az Atlanti-óceánon át Dél-Amerika 🌎 felé vesszük az irányt. Az Amazonas-torkolattól La Paz felé haladtunk, majd a Csendes-óceánon „sétáltunk” keresztül.
A táv felét augusztus végén értük el, de azután rákapcsoltunk: kipipáltuk Új-Zélandot, Ausztráliát 🌏 és átvágtunk Ázsián elhagyva Vietnamot, Tibetet és a kazah sztyeppéket. Végül Baktalórántházát érintve érkeztünk vissza Budapestre, sőt kissé túl is futottunk: már Bakonybél mellett járunk! 😄
Gratula minden résztvevőnek! Januárban vár minket a jutalom-pizzázás. 🍕
#kihívás #földkerülés