Az év elején újra elhatároztuk, hogy közös Földkerülésre indulunk: azaz lépéseinket 🏃, kerékpározásainkat 🚴 és egyéb edzéseinket-sportolásainkat méterekre váltva összeadjuk, és együtt 40.000 kilométert teszünk meg.
Ezúttal észak felé vettük az irányt: Katowicét, Stockholmot és a Spitzbergákat érintve hagytuk el Európát. Az Északi sarkon keresztül Alaszka felé haladtunk, majd a fázós napok-hetek után Hawaiin kerestünk enyhülést.
Érintettük Kiribatit is, a világ egyetlen országát, amely a Föld mind a 4 féltekéjén elterül, és nem mellesleg ott köszönt be leghamarabb az újesztendő is! Novemberben már Afrikán vágtunk át, decemberben pedig úgy felpörgött a kilométerszámlálónk, hogy Európán (benne a kiindulópont Budapesttel) átvágva az évvége újra a Spitzbergákon ért bennünket! 😄
Gratula minden résztvevőnek – januárban ismét jutalom-pizzázás 🍕 vár minket!
#kihívás #földkerülés